Magyarország amolyan igazi futballnemzet, hiszen imádjuk a focit és rendkívül büszkék vagyunk a múltunkra. Az 1902. október 12-én lezajlott első – hivatalos – válogatott mérkőzés óta eltelt 120 év ugyanakkor bőven tartogatott örömteli és keserédes pillanatokat egyaránt. Sajnálatos módon a mostani fiatal – és középkorú – generáció már inkább csak az utóbbiakat tapasztalta meg, hiszen az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokság volt az utolsó, ahová nemzeti tizenegyünk kvalifikált. Persze a futball folyamatosan változik, gyorsul és fejlődik, ám ez a negyven év – hiszen a leghamarabb 2026-ban lesz esélyünk vb-n játszani – fájóan sok. De vajon milyen okok vezettek egy ilyen rossz szériához és van-e esélyünk újra ott lenni a világ élvonalában?
A dicső múlt – a magyar válogatott hőskora
A kezdeti szárnypróbálgatások több-kevesebb sikerrel jártak. Az első nagy világverseny, amin a csapat megmérettetett, az 1912-es nyári olimpiai játékok voltak, ám pechünkre rögtön az egyik legnehezebb ellenfelet, az angolokat fogtuk ki, akik hétgólos győzelemmel azonnali kiütést mértek válogatottunkra. Ezután azonban a németek és az osztrákok legyőzésével elhoztuk a vigaszdíjat, így nemzeti tizenegyünk begyűjtötte történelmének első díját. A következő nagy megmérettetésre meglehetősen sokat kellett várni, hisz az első világbajnokságra nem nevezett a magyar csapat, ám 1934-ben, Olaszországban már ott voltunk és egészen a negyeddöntőig jutottunk. Négy évvel később aztán Franciaországban beírta magát a magyar csapat a futball történelemkönyvébe. Holland-India, Svájc és Svédország magabiztos legyőzésével a mieink – talán némiképp meglepetésre – ott voltak a döntőben, ahol az ereje teljében lévő olaszokkal kellett egy ki-ki meccset játszaniuk. A jóval esélyesebb Azúrkékek már a mérkőzés első pillanatától domináltak és végül 4-2-re nyertek, ám az ezüstérem is gyönyörűen csillogott és hatalmas sikernek könyvelhettük el.
A negyvenes évek aztán, ahogy az élet minden területén, úgy a futballban is a háború árnyékában teltek, ám ezt a sötét időszakot egy, a mi szempontunkból sokkal ragyogóbb követte. Az ötvenes évekkel kezdetét vette ugyanis a magyar válogatott aranykora.
Az Aranycsapat időszaka
Az 1952. évi olimpiai labdarúgó torna sordöntőnek bizonyult. 25 nemzet tette itt tiszteletét – ez a szám azóta is rekordnak számít – és a magyar labdarúgó-válogatott hiba nélkül vette az akadályt. Az olimpiai győzelem az első igazán nagy sikere volt a csapatnak és egy olyan időszak előhírnöke volt ez a bajnoki cím, amelyet azóta is rendszeresen emlegetünk. Közvetlen ezután az olaszok elleni magabiztos játékkal elhódítottuk az Európa-kupát, majd 1953. november 25-én következett az évszázad mérkőzése, a legendás 6-3, amelyen idegenben győztük le az otthon 90 éve veretlen angol válogatottat. Az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság legnagyobb esélyese ennek megfelelően egyértelműen az ereje teljében lévő magyar válogatott volt. Egészen a döntőig magabiztosan menetelt a nemzeti tizenegy, ám ott máig érthetetlen módon kikaptunk az NSZK-tól 3-2-re (méghozzá úgy, hogy 2-0-ra is vezettünk). Magyarország a legnagyobb esélyét szalasztotta el és sem ez előtt, sem azóta nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy futball vb-t nyerjünk.
Mérsékelt sikerek és az utolsó világbajnoki szereplés
A hatvanas-hetvenes évek tartogattak még szép eredményeket, ám az áttörést már hiába várták a szurkolók. Az 1958-as vb ugyan hatalmas csalódás volt, hisz már a csoportkörben búcsúztak a magyarok, ezt követően viszont mind a chilei, mind pedig az angol tornán a negyeddöntőig jutottak. Ekkoriban volt válogatottunk utoljára valóban ereje teljében, hiszen az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyertünk, míg a ’72-es megmérettetésen negyedikek lettünk. Ráadásul az olimpiákon is domináltunk, Rómában ugyan még csak harmadikok lettünk, ám Tokióban és Mexikóvárosban nem találtunk legyőzőre és még Münchenben is összejött az ezüstérem 1972-ben. Ezzel azonban véget ért az eredményes korszak, a világbajnokságtól 1986-ban, az Európa-bajnokságtól pedig ’72-ben búcsúztunk, utóbbitól 44 évre. A Mezey György vezette csapat (’83-tól ’86-ig) még magabiztos játékot mutatott, ám ezt követően egy rendkívül hosszú hanyatló korszak vette kezdetét, amelyből sokáig úgy tűnt, nem is találjuk meg a kiutat.
A sikertelenség évtizedei
A szurkolóknak tizenkét évet kellett várni, hogy a válogatott ismét a labdarúgó-világbajnokság közelébe kerülhessen. A ’98-as francia vb selejtezősorozatában kisebb meglepetésre a csoport második helyén végeztünk, így pótselejtezőn vívhattuk ki a részvételt. Az addig bizakodásra okot adó játékot mutató válogatott azonban csúfos vereséget szenvedett Jugoszláviától és összesítésben 12-1-es eredménnyel búcsúzott a vb reményektől. Az ezt követő négy világversenyre esélyünk sem volt kijutni, rendre a negyedik helyen végeztünk csoportunkban. A 2010-es vb-selejtező és a 2012-es Eb-selejtező ugyanakkor reménytelinek bizonyult. Noha mindkét tornáról lemaradtunk, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sorsolás sem kedvezett a mieinknek. Mindkétszer nálunk jóval erősebb ellenfeleket kellett volna magunk mögé utasítanunk, ám még így is tisztesen helytálltunk, hiszen alig maradtunk le a pótselejtezőt érő helyekről. A 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezői során a szerencse ismét elpártolt a magyar csapat mellől és végül két ponttal lemaradva Románia mögött csak a harmadik helyet értük el. A játék azonban bíztató képet mutatott, csupán a soha véget nem érőnek tűnő pechszériával nem tudtak mit kezdeni a csapatnál. A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőinek első mérkőzése azonban végre-valahára megtörte a jeget.
Bíztató javulás, majd a mélypont
A szóban forgó meccset az északír válogatott ellen játszottuk, ahol 2-1-es vereséget szenvedtünk. Ezt követően az MLSZ menesztette Pintér Attila szövetségi kapitányt, a helyére pedig – ideiglenesen – Dárdai Pál érkezett, aki egy merőben új szemléletet vitt a csapat játékába. Felismerte az erősségeket és ennek megfelelően állította fel a taktikát, aminek meg is lett az eredménye. Három mérkőzésen 7 pontot gyűjtött a magyar válogatott, majd érkezett Bernd Storck és a Norvégia elleni emlékezetes pótselejtező, ahol a nemzeti tizenegy kiharcolta a részvételt az Eb-re. A tornára pedig egy sikerre éhes csapat érkezett, akik lenyűgöző játékkal, csoportelsőként jutottak a kieséses szakaszba, miután legyőzték Ausztriát és döntetlent játszottak Izlanddal, valamint Portugáliával is. Belgium már túl nagy falatnak bizonyult, ám a nyolcaddöntő így is csodálatos eredménynek számított, ráadásul a csapatkapitány, Gera Zoltán portugálok elleni bombája lett a torna legszebb találata. A mutatott játék minden elvárást felülmúlt és joggal várhattuk, hogy a jó forma állandósul. Ám nem így lett és az Eb-t követően egy letaglózó időszak következett, amely a 2017-es andorrai vereségben csúcsosodott ki. Storck-ot menesztették, a helyét Georges Leekens vette át, aki mindössze négy mérkőzésen irányította a válogatottat, ám a megszerezhető 12 pontból mindössze egyet sikerült elhoznia a válogatottal. A magyar csapat mélypontra került és nem látszott, hogy mivel is lehetne visszanyerni a két évvel korábbi formát, ám Leekens-t eltávolították, a helyére pedig érkezett a Honvéddal bajnokságot nyerő olasz mester és ezzel egy új korszak vette kezdetét.
A Rossi éra és a bíztató jövő
Marco Rossi ugyan vereséggel kezdte pályafutását, ám gyorsan feledtette a kudarcot. A görögök legyőzésével feljuttatta a csapatot a Nemzetek Ligája C-csoportjába, majd következtek a 2020-as Európa-bajnokság selejtezői, ahol egymást érték a bombameglepetések. Ugyanis nem csak a horvátokat, de Wales válogatottját is legyőztük. Emellett sajnos a szokásosnak tekinthető bakik sem kerültek el minket (Szlovákiától például oda-vissza kikaptunk), ám a halasztott pótselejtezőn végül kiharcoltuk az Európa-Bajnokságon való részvételt, miközben a Nemzetek Ligája A-divíziójába is sikerült feljutni. Aztán úgy tűnt, a szerencse ismét elpártolt a magyar csapattól, hisz az Eb-n a halálcsoportba kerültünk, Portugália, Franciaország és Németország mellé. Válogatottunk azonban itt bizonyította be végérvényesen, hogy ismét számolni kell velünk. A portugáloktól ugyan kikaptunk, de a franciák elleni 1-1 és a tény, hogy a németek ellen a 84. percig 2-1-re vezettünk, bebizonyította, hogy a magyar labdarúgó válogatott óriási fejlődésen ment keresztül és a legnagyobbak ellen is képesek vagyunk stabil, magabiztos játékkal pályára lépni. A csoportkörből végül búcsúztunk, ám szégyenkezésre semmi okunk nem volt, a csapat bőven túlteljesítette az elvárásokat. A 2022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező sajnos nem hozott sikereket, ám a játék képe tetszetős volt, hiszen hiába zártunk végül a negyedik helyen, mindössze 3 ponttal maradtunk le a pótselejtezőt érő pozícióról. A kudarc ismét azon múlt, hogy a kötelező meccseken botlottunk, hiszen Albániától mindkét mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedtünk. A Nemzetek Ligájában ugyanakkor oda-vissza legyőztük az angolokat, sőt, a németek ellen is négy pontot zsebeltünk be, ami hihetetlen nagy eredmény, ám ennél is fontosabb, hogy a játékunk képe is azt mutatja, ez a válogatott egyre jobb teljesítményre képes. Rossi képében van egy kiváló szövetségi kapitányunk, aki folyamatosan építi be a fiatal tehetségeket, minden adott tehát, hogy negyven év után, 2026-ban végre ott legyünk a labdarúgó-világbajnokság résztvevői között. Ehhez talán már csak némi szerencsére lenne szükségünk – no és persze arra, hogy a kötelező meccseket magabiztosan hozzuk – és remélhetőleg ilyen hosszú peches időszak után Fortuna végre a mi oldalunkra áll.
