Nem csak körülményes, de drága is lesz sörözni Katarban

Sör Katar

A híresen szigorú alkoholfogyasztási szabályairól ismert muszlim ország a folyamatos nyomásgyakorlás hatására meglehetősen nagy engedményeket tett a szurkolók kedvéért. Sokáig úgy tűnt, a katari labdarúgó-világbajnokság lesz az első olyan torna, ahonnan teljes mértékben ki lesz tiltva az ivászat, ez azonban sokakat felháborított, mondván a focihoz éppúgy hozzátartozik egy pofa sör, mint ahogy a hangos éljenzés is.

Az azonban nyilvánvalóan nem volt elvárható, hogy a vallási szabályokkal gyökeresen ellentétes módon teljes mértékben legalizálják az alkoholfogyasztást, ám nagyon úgy tűnik, hogy egy mindenki számára elfogadható köztes megoldás született. Eszerint az előkelő belvárosi éttermek mellett egyes hotelekben is lehetősége lesz alkoholtartalmú italt vásárolni a Katarba látogatóknak a futball vb ideje alatt, ráadásul a mérkőzések folyamán sem kell attól tartaniuk, hogy kiszáradt torokkal kell végig szurkolni az összecsapást.

Mindamellett a stadionban csak az erre kijelölt helyen lesz megengedett az italozás és az is csak a meccsek előtti három, illetve a lefújást követő egy órában. Ez egy alapvetően barátságos kompromisszum, ám az már sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor kiderült, hogy az európai – vagy épp amerikai – szemmel körülményes fogyasztás ráadásul milyen költségekkel jár majd.

A Guardian információi szerint ugyanis a torna hivatalos márkája, a Budweiser például aranyáron lesz majd kapható, számszerűsítve ez azt jelenti, hogy egy dobozos sörért nagyjából 12 fontot, azaz valamivel több mint 5500 forintot elkérnek majd.

Lehet, hogy így próbálják meg elkerülni, hogy egyes szurkolók túlzásokba essenek, hiszen ne felejtsük el, a nyilvános részegség még a labdarúgó-világbajnokság ideje alatt is bűncselekménynek számít. Ez pedig azt jelenti, hogy akit rajtakapnak, annak nem csak egy komoly pénzbírsággal, de akár 6 hónapnyi elzárással is számolnia kell.