Spanyolország a második győzelem kapujában?

Spanyolország futball válogatott 2022

12 évvel ezelőtt, a dél-afrikai tornán a spanyol válogatott mérnöki pontossággal menetelt a döntőig és szerezte meg története első világbajnoki címét. A csoportkör során még egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a végső sikerre is esélyes lenne a csapat, mert bár elsőként jutottak tovább a 16 közé, csak holtversenyben végeztek Chilével és ahhoz is az kellett, hogy az utolsó mérkőzést megnyerjék a dél-amerikaiak ellen.

Ezt azonban egy példátlan menetelés követte, hisz előbb Portugáliát, majd sorban Paraguayt, Németországot és a döntőben Hollandiát gyűrték le, kivétel nélkül 1-0-s végeredménnyel. A gólzáporos letámadások helyett a szervezettség volt a Vörösök legfőbb fegyvere, a spanyolok pedig egy olyan aranygenerációval rendelkeztek ezekben az években, amelynek minden tagja tökéletesen illett ebbe a gépezetbe. David Villa, Andrés Iniesta – aki a fináléban végül a győztes találatot szerezte -, Sergio Ramos, Pedro, David Silva, no és persze a kapuban a legendás csapatkapitány, Iker Casillas olyan játékosállományt jelentett, amivel nem volt nehéz dolga Vicente del Bosque szövetségi kapitánynak.

Fölényes labdabirtoklás, villámgyors passzok: a tiki-taka varázsa

A válogatott gerincét az akkori Barcelona csapata adta és a nemzeti tizenegy játékán érezhető is volt Pep Guardiola tanítása. A szurkolóknak olyan érzésük volt, mintha nem is a legrangosabb versenyt néznék, hanem egy grundfoci meccset. A labdát valósággal eldugták a spanyolok és ezzel a futball világbajnokság többi csapata nem is nagyon tudott mit kezdeni. Ez volt a siker titka és így tudott Spanyolország vb-t nyerni története során először, no és persze így dominálta a klubfutballt is a Barca ezekben az években. Ám a tiki-taka idővel kiismerhetővé vált, ami pedig ennél is nagyobb problémát jelentett, az a fenoménok kiöregedése volt. A 2014-es labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb döbbenetét ennek ellenére a spanyolok kizúgása jelentette a csoportkörből. Hollandia és Chile mögött mindössze 3 pontot sikerült szerezniük, ez pedig azt jelentette, hogy a címvédő már idejekorán utazhatott is haza. Ezt követően azonban a 2018-as megmérettetés sem alakult túlságosan emlékezetesre. Négy évvel ezelőtt ugyan magabiztosan jutottak a legjobb 16 közé, ám ott a házigazda oroszok végül büntetőpárbajjal állították meg a menetelésüket. Nagyon úgy festett tehát, hogy a varázslat véget ért és a Vörösök már nem számítanak kiemelt esélyesnek.

Futball-vb Katar 2022: Spanyolország ismét ott lehet a végjátékban?

Időközben azonban felnőtt egy újabb generáció és nagyon úgy fest, hogy Luis Enrique szövetségi kapitány pontosan ismeri is a módját, hogy miképp használja a fiatalokban rejlő hatalmas potenciált. Spanyolország ugyanis épp abban fejlődött hatalmasat, amiben kellett: a letámadásban és a dinamikában. A selejtezőcsoportot toronymagasan nyerve jutottak ki a katari foci vb-re, ahol azonban rögtön egy nagy megmérettetéssel találhatják szembe magukat. Costa Rica és Japán mellett Németország várja őket az E-csoportban, s bár a közép-amerikai csapat jó eséllyel nem lesz nehéz ellenfél, a japánok bizony képesek meglepetést okozni, a csúcsformában lévő németekről nem is beszélve. Továbbjutás esetén szinte biztos, hogy Belgium, vagy Horvátország várja a Vörösöket a legjobb 16 között, a döntőig vezető út tehát nem lesz egyszerű.

Képes-e a mostani játékoskeret a totális dominanciára?

A 2022-es labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb kérdése, hogy a főképp fiatalokból álló spanyol válogatott vajon képes lesz-e uralni a világ futballját. A nagy öregek közül már csak Sergio Busquets lép pályára – és számára is jó eséllyel ez lesz az utolsó nagy világverseny -, ám a 34 éves irányító úgy lát a pályán, ahogy rajta kívül csak kevesen. Mellette Jordi Alba jelenti még a rutint, ám a lendületet már inkább a fiataloktól kell majd várni. Gavi és Pedri párosa bármire képes lehet és a támadósorban is sikerre éhes ifjoncok lépnek majd pályára, így tényleg azon múlhat a győzelem, hogy fejben mennyire tudja majd Luis Enrique felkészíteni játékosait.

Sok kérdés övezi tehát Spanyolország teljesítményét az idei világbajnokságon. Könnyen elképzelhető, hogy kisebb meglepetést okozva akár a döntőig menetelnek, de az sem kizárt, hogy ez még csak egy tapasztalatszerzés lesz a fiatalok számára. Egy dolog azonban biztos, mégpedig az, hogy a 2022-es katari futball vb rengeteg izgalmat tartogat majd számunkra.