Az elmúlt 12 évben rendre felerősödnek azok a hangok, amelyek bizonyos okoknál fogva elítélik a FIFA 2010-es döntését, mikor is megszavazták, hogy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezője Katar legyen. Noha a közel-keleti ország több szempontból is egzotikus házigazdának számít, ha egy kicsit mélyebbre ásunk a történtekben, akkor kevésbé jó szájízzel tekinthetünk a tornára.
Hogy egész pontosan milyen okok állhattak a döntés mögött, arra leginkább csak elméletek voltak, ám Sepp Blatter – a FIFA korábbi elnöke – egy részletes interjút adott a svájci Tages Anzeiger híroldalnak, melyben a katari vb kérdése volt a fő téma. Blatter – talán némileg meglepő módon – többször is kifejtette, hogy véleménye szerint hiba volt a közel-keleti országnak ítélni a labdarúgó torna rendezési jogát, elsősorban azért, mert Katar túlságosan kis ország és mint ilyen, nincs kellőképp felkészülve az eseménnyel járó nyomásra.
Jóval érdekfeszítőbb azonban az, hogy szavaival némiképp bepillantást engedett az akkori történések hátterébe. A 2010-es szavazást megelőzően már pontosan tudni lehetett, hogy a 2018-as tornát Oroszország rendezi majd, így politikai indíttatásból – mintegy a béke szimbólumaként – az volt az elképzelés, hogy 2022-ben az USA lesz a házigazda, így a nagy riválisok egymást követik majd. Ez a nagyon is fontos gesztus, azonban dugába dőlt, amikor Nicolas Sarkozy francia elnök közbenjárására Michel Platini – aki akkor az UEFA vezetője volt – és a hozzá közelállók inkább Katarra szavaztak, ezzel pedig 12–8 arányban az emírség nyert.
A dolog pikantériája, hogy Sarkozy nem sokkal korábban a katari sejkkel folytatott hosszas megbeszélést, majd miután a FIFA kihirdette a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezőjét, rá fél évre az emírség közel 15 milliárd dollár értékben rendelt vadászgépeket a franciáktól.
Nem csoda tehát, hogy rengetegen nagy hibának tartják a döntést, hiszen a korrupció vádja erőteljesen belerondít a világ legjelentősebb sporteseményébe.