Vasárnap elrajtol a 2022-es labdarúgó-világbajnokság, melynek első mérkőzésén a házigazda katari válogatott csap majd össze Ecuadorral. Félő azonban, hogy végül majd nem a felemelő sportpillanatokról és a kiélezett csatákról marad emlékezetes a torna, hanem a szervezést behálózó kétes ügyekről, a korrupcióról és a vesztegetésekről. Holott minden adott lett volna, hogy megrendezzék a valaha volt legpompásabb sporteseményt.
Az olajban gazdag emírség ugyanis soha nem látott mértékű tőkét fektetett a futball világbajnokság tető alá hozatalára, elemzők szerint az elmúlt 12 évben közel 300 milliárd dollár értékben. Dohát szinte teljesen átalakították, a fővárosban új stadionok és szállodák épültek, hogy a következő hónapban több mint egymillió szurkolót tudjanak majd fogadni. A beruházás legnagyobb költsége az ország infrastruktúrájának fejlesztése volt, ám ez az összeg még ezt figyelembe véve is megdöbbentő.
Ennek tükrében talán nem meglepő, hogy a jegyárak is soha nem látott mértéket öltöttek. Míg a 2018-as oroszországi futball világbajnokság alatt átlagosan 100 ezer forint környékén lehetett megnézni egy összecsapást, addig most mintegy 35 százalékkal többet kell fizetnünk az élményért. Még ennél is nagyobb a kontraszt, ha a fináléra szeretnénk bejutni, ott ugyanis majd 60 százalékkal drágultak a jegyek a négy évvel ezelőtti árakhoz képest és akár 320 ezer forintnál is többe kerül, ha a helyszínen izgulnánk végig a döntőt.
A FIFA egyébként úgy kalkulál, hogy hozzávetőleges mintegy 3 millió jegy talál majd gazdára a torna ideje alatt, ezek nagy részét október közepére már értékesítették is. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség közlése szerint a helyiek mellett a szaúd-arábiaiak és az Egyesült Arab Emírségek lakosai is a legnépszerűbb vásárlók között voltak, de sok szurkolót várnak az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Németországból és Dél-Amerikából is.