Az 1986-os mexikói tornát követően többször is felcsillant a remény, hogy végre ismét ott lehet a magyar válogatott a világversenyen, ám ez rendre nem sikerült. A 21. század egy meglehetősen csúfos selejtezővel indult, a 2002-es, Dél-Korea és Japán közös rendezésű vb-re egy látszólag könnyű csoportban kellett volna helyt állnunk, ám Olaszország és Románia mellett Grúzia is megelőzte válogatottunkat, így mindössze 8 ponttal köszöntünk el.
A magyar futball azonban ezt követően mintha kezdett volna magára találni. Bár időről időre voltak jelentős hullámvölgyek és megmagyarázhatatlan vereségek, sokszor csak némi szerencse hiányzott ahhoz, hogy a soron következő labdarúgó-világbajnokság résztvevői közt legyünk. 2006-ban ugyan messze voltunk a céltól, de négy évvel később már óriási izgalmakat hozott a selejtezősorozat. Ha akkor sikerül két – vagy három pontot – elrabolni az egyik kiemelt esélyestől, akkor Svédországot és Portugáliát is megelőzve ott lehettünk volna a vb-n. 2014-ben valódi ki-ki mérkőzéseket játszottunk Romániával a második helyért, ám a 2-2-es döntetlen végül azt eredményezte, hogy 2 ponttal megelőztek minket és ők értek oda a pótselejtezőt érő pozícióba. Négy évvel ezelőtt kevésbé volt kiélezett a küzdelem, Portugália és Svájc uralta a csoportot, a mieink 14 pontos hátránnyal a harmadikok lettek.
Katar 2022: a magyar válogatott nagy esélye volt?
Az elmúlt két évtizedben talán soha nem volt olyan bizakodó a hazai futball társadalom, mint a mostani vb selejtezősorozatát megelőzően. A válogatott játéka egyre magabiztosabbá vált, a fiatalok beépítése jó úton haladt, Marco Rossi személyében pedig egy olyan szövetségi kapitány állt a csapat élén, aki minden irányból maximális bizalmat élvezett. Ugyanakkor nem várt könnyű menetelés nemzeti tizenegyünkre és reálisan nézve a kitűzhető cél a pótselejtezős hely megszerzése volt. Az egyenesági továbbjutás azonban az erőviszonyokat tekintve szinte lehetetlennek tűnt, már előzetesen is. Az angol válogatott mellett Lengyelország, Albánia, Andorra és San Marino csapatával kellett megmérkőznie a mieinknek. A Háromoroszlánosok remek formában érkeztek a selejtezőkre és megállíthatatlannak tűntek, így a papírforma alapján a lengyelek elől kellett valahogy elhappolni a második helyet. A 2020-as teljesítményt nézve ez pedig hozható elvárásnak tűnt, hiszen a felkészülési évben 5 győzelem mellett 2 döntetlen és csupán egyetlen – kiélezett – vereség volt a válogatott mérlege.
Ígéretes kezdet és nem várt botlások
A selejtezősorozatot rögtön Lengyelország csapata ellen kezdték meg a magyarok és a 3-3-as döntetlen még hazai pályán is szép eredménynek számított. Örömünket azért beárnyékolta a tény, hogy a mérkőzés kétharmadáig kétgólos előnyben voltunk és a két perc alatt bekapott dupla fegyelmezett védekezéssel elkerülhető lett volna. Ugyan Orbán találatával újból vezetést szereztünk, a meccs végén érkezett a lengyelek legnagyobb sztárja, Lewandowski és beállította a végeredményt. A második körben igazolódott a papírforma, az angolok Albániát, a lengyelek Andorrát, a mieink pedig San Marino csapatát győzték le magabiztosan. A következő két forduló sem tartogatott nagy meglepetéseket. Idegenben legyűrtük Andorra válogatottját, majd Angliában következett egy négygólos vereség, ám ez utóbbival mindenki így is kalkulált, hiszen az angoloktól oda-vissza kikaphattunk, az a második helyünket nem veszélyeztette. Az ötödik kör azonban hidegzuhanyként érte mind a szurkolókat, mind pedig a szakembereket. 2021. szeptember 5-én válogatottunk Albániába látogatott, ahol egy jóval nehezebb mérkőzés várt a csapatra, mint ahogy azt előzetesen sejteni lehetett. Végül az utolsó percekben Armando Broja találatával az albánok megszerezték a vezetést és a hátralévő rövid időben arra a mieink már nem is tudtak válaszolni. Az itt elhullajtott 3 pont roppant fájó veszteség volt, ráadásul valahol ezt vissza kellett hozni, amihez arra volt szükség, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az egyik kiemelt ellenfél ellen meglepő eredményt érjen el. A sors keserű fintora, hogy ez nem csupán egyszer, hanem kétszer is sikerült, ám sajnos ez sem volt elég a továbbjutáshoz. Hiába értünk el ugyanis Anglia ellen itthon egy mesébe illő 1-1-es döntetlent, majd győztük le idegenben ráadásképp az utolsó körben Lengyelországot 2-1-re, mert a hetedik fordulóban jött az újabb döbbenet. A történelem villámgyorsan megismételte önmagát, hiszen alig egy hónap különbséggel az albánok itthon is legyőztek minket, ráadásul ugyanúgy a meccs hajrájában, Broja találatával. A csoportot így végül magabiztosan nyerte Anglia, mögöttük 20 ponttal Lengyelország játszhatott pótselejtezőt. A mieink 17 ponttal a negyedik helyen zártak, ám ha a papírforma szerint oda-vissza legyőztük volna Albániát, akkor 23 ponttal mi lettünk volna ott a rájátszást érő pozícióban.
2026-ban végre tényleg sikerülhet?
Ugyan a ’26-os világbajnoki selejtezők sorsolását csak 2023-ban tervezik, minden amellett szól, hogy megtörhet a négy évtizede tartó átok és a hazánk válogatottja végre tényleg ott lehet a legrangosabb tornán. Egyfelől a csapat játéka egyre inkább kiforrott – ezt bizonyítja a rangos ellenfelek ellen nyújtott kiegyensúlyozott teljesítmény is -, másrészt pedig az eddig megszokott 32 csapattal szemben négy év múlva már 48 nemzet válogatottja küzdhet meg a vb címért. Ez egyben azt is jelenti, hogy Európából is több – egész pontosan 13 helyett 16 – együttes kvalifikálhat, így pedig a mieinknek is jóval nagyobb esélye lesz kijutni. Addig azonban még hátra van a ’24-es Európa-bajnokság, amin kis túlzással kötelező a részvétel, van tehát miért izgulnunk a következő években.
